Oktatás
Az egyiptomiak a világot teremtése óta változatlannak és változtathatatlannak hitték. A gyermekek nevelésének legfontosabb célja: az örökérvényű normáknak, az istentől származó igazságnak a megismertetése. A gyermeket ebbe a statikus világba, ebbe az örökkévaló megingathatatlan rendbe kell "belehelyezni", belenevelni.
A gyermekeknek Egyiptomban minél hamarabb felnőtté kellett válniuk, s a felnőttek életszabályai szerint kellett élniük. A legnagyobb dicséretnek számított, ha egy gyerekről azt mondták, hogy "felnőtt módra" beszél, úgy, mint egy "művelt férfi": szabatosan, választékosan. Ennek oka abban az egyiptomiakra jellemző életfelfogásban gyökerezik, mely nem ismeri a változást, fejlődést.
Mindemellett az egyiptomiak érdeklődtek a gyermekkor sajátosságai iránt, foglalkoztatta őket gyermekeik sebezhetősége, esendősége. Ez a virágzó, gazdag birodalom megengedhette magának a növekvő népszaporulatot. Tiltották a csecsemőgyilkosságot - szemben az ókori népek többségével, amelyek gyakran "tették ki" a nem kívánt, vagy éretlennek ítélt csecsemőket (mindenekelőtt a lányokat), magukra hagyva így a tehetetlen újszülötteket. Egyiptomban szövegek maradtak fenn, amelyek a gyermekek gyógyításához adnak orvosi tanácsokat. Az újszülötteket általában nem pólyázták be, ez is figyelemre méltó kivétel azoknak a népeknek a szokásaival szemben, amelyek a csecsemőket szorosan "gúzsba kötötték", hosszú ideig mozdulatlanságra kárhoztatták Talán Egyiptom fejlett gazdagsága is magyarázza a pólyázás mellőzését: a 
tehetősebb szülőknek itt több idejük volt arra, hogy gyermekeikkel foglalkozzanak.
A gyermekeket általában három éves korukig szoptatták, maguk az édesanyák foglalkoztak velük, de az előkelő családok dajkát fogadtak a csecsemők mellé. A kisgyermekeket ruhátlanul járatták a szegény és gazdag szülők egyaránt. A kicsik babával, labdával, fából készült állatfigurákkal játszottak, a nagyobbak körében pedig a különféle (bábokkal és táblákkal játszott) éle társasjátékok voltak közkedveltek.
A fáraók gyermekeit a magánnevelők gyakran az előkelők gyermekeivel együtt oktatták. Így szoros és bensőséges kapcsolat alakulhatott ki a trón várományosa és a leendő legbefolyásosabb alattvalók között. Ez később biztosította az uralkodó iránti lojalitást és hűséget. Bizonyos esetekben a hercegnők és az előkelő családok leánygyermekei is részesülhettek ilyen udvari nevelésben. A fiúkat itt elsősorban testi nevelésben részesítették: lovagolni , kocsit hajtani, nyilazni tanították őket.
Az ókori Egyiptom államapparátusának működtetésében is kiemelkedő szerep jutott a különféle rendű és rangú írnokoknak. Rendívül szerteágazó, aprólékos adminisztrációt kellett vezetniük.
Az írástudóknak, a tudományok művelőinek - éppen tudásuk gyakorlatias haszna miatt - nagy megbecsülés jutott Egyiptomban.
Az írás, olvasás művészetét a legrégebbi időkben az írástudó szülők maguk adták át gyermekeiknek. Gyakran tapasztalt írnokok, hivatalnokok mások fiait is magukhoz vették, s így avatták be őket lépésről lépésre az írnoksághoz szükséges ismeretekbe. A fiatalok - nagy többségükben fiúk - az utánzás módszerével lesték el a mesterségbeli fortélyokat.
Hivatásos nevelők kezdetben tehát nem voltak, de az írástudók, nagy tudású közhivatalnokok egy része körül fokozatosan létrejöttek a tanulócsoportok. Ezek tanítása, képzése egyre inkább rendszeres jelleget öltött. Így alakult ki az intézményesülő oktatás egy sajátos formája, az "írnokképző", az írnokok "iskolája". A tanítást vállaló írnokok a legelemibb módszerekkel (utánzás, gyakoroltatás stb.) adták át tudásukat tanítványaiknak. De a mai osztályoknak, tantárgyaknak, tanterveknek és tanóráknak itt sem találjuk még nyomát sem ezekben az intézetekben. A gyermekek csoportosítása nem életkorok szerint történt, a tanítás tervét pedig maga az élet diktálta.
A tanítványok nemcsak a tudást sajátították el, hanem azt a meggyőződést is, hogy ők a "kiválasztottak" körébe tartoznak, s eszerint kell viselkedniük. Az írás készségének birtoklása volt ugyanis a műveltség elsajátításának kulcsa. A műveltség megszerzése pedig ebben a korban lehetőséget teremtett a papság zárt kasztjába való felemelkedésre.
Ez pedig a hatalom birtoklását jelentette. Egyiptomban a Középbirodalom (kb. Kr. e. 2060-1785) találunk ilyen írnokképzőket. Előkelőek és közrendűek gyermekei egyaránt jártak ide. Az írnokká válás az alsóbb néprétegek számára a felemelkedés lehetőségét kínálta, de természetesen csak akkor, ha a tanítás díját meg tudták fizetni.
Az írnokképzőkben az alapkészségeken túl a számolás-mérés, a csillagászat, a földrajz és a vallás elemeit sajátították el a gyerekek. A tanítás az életszerű feladatok megoldása, ügyiratok szerkesztése, hivatali levelek fogalmazása, szerződések kötése köré szerveződött. Az írás tanulása igen fáradságos munka volt, nagyfokú koncentrációt igényelt. A gyerekek többnyire ötéves korukban kezdtek hozzá, s esztendőkig tartott, míg megtanulták.
A négy-öt évig tartó elemi képzést és alapvető erkölcsi nevelést nyújtó írnokképző intézet látogatása után a fiatalok egy-egy nagy tudású mester famulusaként (segédeként) nyertek alapos, hosszú évekig tartó szakképzést. A fiatal tisztviselőjelöltből többnyire csak a húszas évei közepére válhatott alaposan képzett szakember, aki "már megtalálta saját nevét", s méltó állását.
Nagyobb városok (mint Memphis, Theba, Heliopolis) templomai mellett működtek a magasabb műveltséget nyújtó papi szemináriumok. A leendő papok itt a rituálé szabályaival, teológiával, szent könyvekkel foglalkoztak, de sor került a természettudományokra is. Matematikát, geometriát, asztrológiát (csillagjóslást) és zeneelméletet tanítottak itt, az ebben a korban elképzelhető legmagasabb színvonalon. Később, a Kr. e. első évezredben már megjelentek az orvosok képzésével foglalkozó intézetek is.
A legelőkelőbbek gyermekeiket a fáraó udvarába küldték. Itt több évig tartó "apródi" szolgálatteljesítése közben részesültek a kiváltságos udvari nevelésben.
Egyiptomban a tanulás lehetősége elvileg a nőket is megillette, mégis kivételnek (s épp ezért nagy dicsőségnek) számított, ha egy lány magasabb műveltségre tett szert. Ez többnyire csak a hercegnőknek, királynőknek jutott osztályrészül. A magasabb társadalmi állású családok lányait általában bevezették a művészetekbe is. Főleg az ének, a zene és a kifejező tánc tartozott kedvelt foglalatosságaik körébe. A közrendűek lányai - akárcsak a fiúk - ha írni, olvasni nem is tanultak meg mind, a hétköznapi életben tettek szert bizonyos praktikus műveltségre. Megtanultak a rabszolgákkal bánni, elsajátították a gazdálkodáshoz szükséges tudnivalókat: olyan ismereteket, készségeket szereztek, amelyeket társadalmi helyzetük követelt meg.
A tanultság, a műveltség előjoga természetesen csak a szabadokat illette meg. A rabszolgák mindezekből nem részesülhettek.
forrás : https://www.torilecke.com/cikkek/okor/oktatas-az-okori-egyiptomban.html