Ábrázolás az egyiptomi művészetben
 
Az egyiptomi művészetben az alakok, tárgyak síkban való ábrázolására a III. dinasztia elején szigorú szabályok alakultak ki, amelyek végig megmaradtak.
A legfontosabb a „legnagyobb felület elve”: egy ember esetében az arcot oldalról, a szemet szemből, a felsőtestet szemből, a mellbimbót és a lábakat oldalról ábrázolták.
Tehenet oldalnézetben jelenítettek meg, de a szarvát szemből. Tavat mindig felülről ábrázoltak, a körülötte álló fákat oldalról. A részletek eltérő nézőpontja ellenére az ember- és állatalakok, tájak mégis harmonikus egésszé állnak össze.
A művészek meghatározott mintákból dolgoztak. Az alakok megszerkesztéséhez négyzethálót alkalmaztak, ezáltal mind az alakok, mind a hieroglif jelek a rögzített arányrendszer szerint készültek.
A hieroglif jeleket, képi jellegük miatt, beépítették a jelenetekbe, pl. általában felülről az ég-hieroglifa zárja le az ábrázolásokat. A perspektíva hiányzik az egyiptomi síkművészetből: a háttérben álló alakokat gyakran az előtérben állók fölött jelenítették meg. Az egymás mellé helyezett jelenetek által alkotott képi szalagokat nevezik regisztereknek. Egy templom- vagy sírfalon lévő dombormű vagy falfestmény több, egymás fölött elhelyezkedő regiszterből áll.
A szobrok mozdulatlanul, egyenes testtartással előre nézve ábrázolják az isteneket és embereket. Az egyiptomi szobrászat fontos jellemzője a frontalitás. Az örökkévalóságnak szánt fontos tulajdonságok (pl. méltóság vagy fiatalság) megjelenítése gyakran fontosabb, mint az egyéni arcvonások ábrázolása. A kisméretű szobrok esetében azonban ezek a szigorú szabályok fellazulhatnak.
A többistenhívő, politeista egyiptomi vallás üzenetének hordozója az egyiptomi művészet.
Az istenek lakásaként szolgálnak a templomok; az istenként tisztelt király halál utáni életét teszik lehetővé a múmiáját védő piramisok és a Királyok Völgye sziklába vájt hatalmas királysírjai; szerényebb méretben hasonló célt szolgálnak a papok és hivatalnokok sírjai.
A szobrok, mint a templomi istentisztelet tárgyai, isteneket vagy isten-királyokat; mint a halotti kultusz tárgyai, holtakat ábrázolnak. A templomok és sírok falait szent szövegek, vallásos, vagy a túlvilági élethez kapcsolódó jeleneteket ábrázoló domborművek és falfestmények borítják.
Ugyanakkor a főemberek gazdagságuk kifejezésére művészien díszített bútorokat és fegyvereket, faragott kőedényeket és drága szőtteseket készíttettek. Ezek a díszes tárgyak a sírba elhelyezett sírmellékletként maradtak fenn. Ennek a részletgazdag ábrázolásnak egy nagyon fontos oka lehetett. Ami nincs a képen az nem is létezik, nem áll a halott túlvilági életében a rendelkezésére.
 
 
Az egyiptomi művészetet az egyiptomi történelem alapján lehet időrendi korszakokra felosztani