Zene
A zene az óegyiptomi élet szinte minden területén jelen volt, azonban egészen korán kettéválik a templomi és a világi zene. A zene Istennőjét egyébként Meretnek hívták, és Neuszerré fáraó (5. dinasztia) korából egy papját név szerint is ismerjük: Kahay.
Később a zene elsősorban a denderai Hathor istennőhöz kötődött. Ott látjuk a zenészeket és énekeseket a különböző istenek templomi szertartásain, az előkelők lakomáin, a hadsereg felsorakozásánál, a szerelem kifejezőjeként, és mindenféle munka végzése közben. Még az írni tanuló diákok kapcsán is emlegetik, igaz itt inkább, mint olyan csábítás kerül szóba, amelyet kerülni kell.
A nagyszabású lakomákon hivatásos zenészek, táncosok szórakoztatták az előkelő embereket. Az egyszerű emberek viszont a városokba érkező vándorzenészek és mulatók táncosnőivel, énekesnőivel és zenészeivel mulattak. Persze spontán éneklés és tánc is volt. Számos falfestményen látható zenés jelenet énekesnőkkel, karmesterrel, zenészekkel, és a melléjük vésett hieroglifák elmondják, kik ők és mit művelnek. Egy másik kép áldozati asztal előtt füstölővel foglalatoskodó papot ábrázol, mögötte lírán, hárfán, fuvolán játszó zenészek állnak.
Amikor Amon templomába az istenséget idézték, hatalmas hárfa zendült meg; Hathor és utóda, Ízisz képmásai mellett rendszerint hárfás nők csoportja látható. A szertartás-zenében nemcsak felszentelt papnők, hanem a papok feleségei, lányai, előkelő hölgyek, sőt a királyi család nőtagjai is részt vettek.
Az élet kellemes mozzanatainak ábrázolása az egyiptomiak hite szerint hasonló létet biztosított a túlvilágon, ezért a sírok falán többnyire vidám
jeleneteket örökítettek meg. Az élet minden pillanatát zene kísérte: az előkelő palotákban az étkezést, az utcán a felvonulásokat, a mezőn a legeltetést, aratást…
Egyiptomban tartották először fontosnak egy zenész nevét megörökíteni, s ebben a birodalomban találkozunk a hivatásos zenész fogalmával. Nem véletlen hát, hogy nagyra értékelték az egyiptomiak a szép hangú énekeseket és jól játszó zenészeket. Ismerjük például az 5. dinasztia korából az „királyi énekesek (egyik) elöljáróját”, akit Rewernek hívtak. Nagy megbecsülésnek örvendtek, magas rangot is elérhettek. Egy énekesnőnek, akit Itinek neveztek, Khefrén piramisa mellett épült díszes sírja. Őt rendszerint Hekenu hárfásnő kísérte
Az előkelő nők neveléséhez viszont hozzá tartozott az ének és zene tanulása. – az újbirodalmi háremekben tanultak játszani a hárfán, lanton, lírán és furulyán, és persze használták a tamburint. Használták az egyenes fuvolát, a kettős shalmeit, a trombitát. Még ma is szerepel népzenéjükben a 100-120 cm hosszú, bambuszból készített nay, ill. uffata. Egyiptomban is kedveltek voltak az ütőhangszerek: dobok, csörgők, szisztrumok (nyeles csörgők), később a kézi dobok, cintányérok, nagydobok, kasztanyetták is. Az Újbirodalomban a hárfák csoportja nagy közkedveltségnek örvendett: a 10-12 húros álló-, a vállhárfa (női hangszerek), a sarló alakú, kis méretű kézi hárfa, de alkottak óriás hárfákat is a papok számára. Lanton és a lírán is játszottak. Mindenképpen meg kell említeni, hogy ezek a hangszerek különböznek a manapság használtaktól, ezen ókori instrumentumok elnevezése a hangképzés alapján történt.
Az udvari zenekar zömét kezdetben az éneket, táncot kísérő hárfások és fuvolások alkották: később, a változások korában egy sereg új hangszer csatlakozott hozzájuk.
A hangszereket nemcsak az ábrázolásokból, és leírásokból lehet megismerni: szép számban kerültek elő eredeti példányok is.
Kottaírás nem létezett, azonban a hangmagasságot kézjelekkel és karmozdulatokkal jelezték.
A zenei jeleneteken gyakran látni olyan személyeket, akik különböző kézmozdulatokat tesznek, melyek biztosan nem köthetők tánchoz. Egyes feltételezések szerint ezek a zenei hangokat mutatnák, és a Kodály módszerhez hasonlóan a dallam leírható velük. Még sem ismerünk ókori egyiptomi dallamot, sőt a korabeli ritmusok és előadói módszerek is ismeretlenek, hiszen a hangjegyeket nem jegyezték le a fáraók korában. A kopt egyházi zene és a núbiai és egyiptomi népzene alapján talán majd egyszer sikerül valamennyire rekonstruálni
forrás: https://www.hhrf.org/irodalmivademecum/zene/fv_okor.htm