Nun

Nun

Nun, (eltérő írással: Nu) a legidősebb az ókori egyiptomi istenek közül. Ré napisten apja. Nevének jelentése "ősi vízek"  Ő jelképezi a "káosz vízeit", melyből Re-Atum elkezd teremteni. Talán emiatt, de gyakran összefüggésbe is hozták  a káosz erőivel. Ugyanakkor Nun pozítív aspektusait is meg kell említeni: egyszer megvédte Shu-t és Tefnut és ő sugalta Nut-nak, hogy változzon át Naptehénné és vigye el Rá-t, mert öreg és megtört.  

Nun legfontosabb adottságait: a határtalanságot, a sötétséget és a viharos vizek szeleit külön-külön istenpár 

személyesítette meg.  Nun női párjával Naunettel együtt ök nyolcan alkották Hermopolis Ogdoadját ( nyolc isten csoportja -Naunet, Nun, Amaunet, Amun, Hauhet, Heh, Kauket és Kuk) Ugyanúgy, mint az Ogdoad többi tagjának sem, neki sem építettek külön szentélyt vagy templomot. 

Gyakran ábrázolják békaként vagy blkafejű emberként, szakállal és kékeszöld bőrrel, mivel a vízet jelképezi. Egyiptom Középső Királyságától kezdve az Istenek atyjának nevezik és számos templom falán ábrázolják az Ókori Egyiptom egész fennállása alatt. A Nílus  minden egyes áradásakor megemlékeztek róla, mivel őt tartották az áradás forrásának.

Memphisben összefüggésbe hozzák a teremtő istennel: Ptáh-val, mint összetett istenség: Ptáh-Nun Ugyanitt mindkét istent a napisten apjaként írják le.